Összeállította a Magyar Patrióták Közössége 2019. február 25-én (Bővítésekkel)
Listázott önkényuralmi közterületnevek száma: 698
A lista megyénként, településszintű bontásban tartalmazza mindazon XX. századi önkényuralmi közterületi elnevezéseket, amelyekkel szemben a Magyar Patrióták Közössége 2019 és 2020 folyamán közérdekű bejelentést tett a területileg illetékes kormányhivataloknál.
A felsorolt elnevezések döntő hányada mai napig hatályban van.
Mindazon esetekben, melyeknél a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ellenére az eljárás eredménnyel zárult, és a kifogásolt elnevezést megváltoztatták, az önkényuralmi utcanevet áthúzással jelöltük, mellette pedig dőlt betűvel feltüntettük az új nevet is (amennyiben arról az egyesületet tájékoztatták).
Az egyesület valamennyi még hatályban lévő kommunista közterületnév összegyűjtésére vállalkozott, azonban feltehető, hogy a jegyzék nem teljes.
Beremend: Barta Lajos tér Boda: Mező Imre utca Hobol: Asztalos János utca Kákics: Ságvári utca Királyegyháza: Felszabadulás utca Kistapolca: Barta János utca Komló: Gagarin utca – Gorkij utca Mágocs: Gagarin utca Majs: Matuzsa telep Megőd: Ságvári Endre utca Pécs: Magyar Lajos utca – Somogyi Béla utca – Szabó Ervin tér – Uitz Béla utca – Zója utca – Komját Aladár utca – Szeptember 6. tér Pécsudvard: Felszabadulás útja Siklós: Asztalos János utca Szalatnak: Frankel Leó utca Versend: Zalka Máté utca Zádor: Felszabadulás utca
Battonya: Gorkij utca – Somogyi Béla utca – Úttörő utca Békés: Gagarin utca Békéscsaba: Botyánszki Pálné utca – Gorkij utca – Károlyi Mihály utca – Lipták András utca Csanádapáca: Gorkij utca Csorvás: Micsurin utca Dévaványa: Kulich Gyula utca Elek: Fürst Sándor utca új név: Radványi György utca – Mező Imre utca új név: Zsellér utca – Sallai Imre utca új név: Gávai Gál Jenő utca – Zalka Máté utca új név: Nap utca Gádoros: Bokányi Dezső utca Gyomaendrőd: Martos Flóra utca – Polányi Máté utca – Szabó Ervin utca Gyula: Darvas József utca Kaszaper: Marx utca – Erdei Ferenc utca Mezőgyán: Hámán Kató utca Nagyszénás: Partizán utca – Ságvári Endre utca – Czabán Samu utca Pusztaföldvár: Rózsa Ferenc utca Szabadkígyós: Gorkij utca Szarvas: Brigád utca – Martos Flóra utca – Somogyi Béla utca Zsadány: Lengyel Ferenc utca – Somogyi Béla utca – Kommunista híd
Alsóvadász: Beloiannisz utca Alsózsolca: Gagarin utca – Tanács utca Arló: Gagarin út Ároktő: Landler Jenő utca Berente: Marx Károly körút – Gagarin utca Bodrogkisfalud: Kilián út Borsodnádasd: Engels Frigyes utca Bükkábrány: Gagarin út Bükkaranyos: Gagarin út Cigánd: Ságvári Endre utca Dédestapolcsány: Martos Flóra utca Encs: Gagarin utca Füzérkajata: Felszabadítók útja Hangony: Ságvári Endre utca Karcsa: Felszabadulás utca – Ságvári Endre utca Kazincbarcika: Hámán Kató utca – Ifjúmunkás tér – Szabó Ervin utca – Ságvári tér – Sallai Imre köz Kishuta: Ságvári Endre utca Kupa: Beloiannisz utca Legyesbénye: Felszabadítók útja Mád: Somogyi Béla utca Makkoshotyka: Mező Imre utca Miskolc: Brigád utca – Garbai Sándor utca – Gorkij sor – Szabó Ervin utca – Uitz Béla utca Monok: Hámán Kató utca – Ságvári Endre utca – Úttörő utca Múcsony: Élmunkás út Sajószentpéter: Élmunkás utca Sárospatak: Szabó Ervin utca Serényfalva: Ságvári út Szakáld: Felszabadítók útja Szerencs: Kilián tér – Kilián utca Szomolya: Rózsa Ferenc utca Tiszakarád: Engels Frigyes utca – Zalka Máté utca – Marx Károly utca Tiszaladány: Darvas József utca Vilyvitány: Somogyi Béla utca
Árpádhalom: Rózsa Ferenc utca Ásotthalom: Gagarin utca Csongrád: Hámán Kató utca új név: Napsugár utca – Úttörő utca új név: Kamilla utca – Rózsa Ferenc utca új név: Faragó Ágnes utca Derekegyház: Mező Imre utca Domaszék: Úttörő utca – Rózsa Ferenc utca Felgyő: Hámán Kató utca – Ságvári Endre utca Földeák: Gagarin utca Hódmezővásárhely: Gagarin utca Klárafalva: Felszabadulás utca Makó: Erdei Ferenc tér – Károlyi Mihály utca Ópusztaszer: Erdei Ferenc utca – Felszabadulás utca – Tanácsköztársaság utca Röszke: Felszabadulás utca új név: Fő utca – Marx Károly utca Gorkij utca új név: Hasító utca – Ságvári Endre utca új név: Tulipán utca Szeged: Brigád köz – Lőwy Sándor utca – Ortutay utca – Tanács utca – Gorkij utca – Erdei Ferenc utca – Vadas Márton utca – Pajtás utca – Wallisch Kálmán utca – Zsukov tér Szentes: Darvas József utca új név: Darvas utca – Erdei Ferenc utca új név: Erdei utca – Somogyi Béla utca Tömörkény: Mező Imre utca – Ságvári Endre utca Újszentiván: Felszabadulás utca
Csákvár: Kisdobos utca – Úttörő tér Csókakő: Gábor Andor utca Ercsi: Gorkij fasor Pákozd: Zalka utca Pátka:Tanács köz Pusztavám: Frankel Leó utca – Somogyi Béla utca Rácalmás: Somogyi Béla utca Sukoró: Zalka utca Szár: Somogyi Béla utca Székesfehérvár: Gorkij utca Tordas: Somogyi Béla út
Barbacs: Ságvári utca Bőny: Rózsa Ferenc utca – Sallai Imre utca Csorna: Gorkij utca Dunakiliti: Sallai Imre utca Fertőrákos: Pataki István utca Győr: Brigád utca – Karikás Frigyes utca – Kisdobos utca – Mayer Lajos utca – Szalvai Mihály utca – Úttörő utca Halászi: Fürst Sándor utca – Ságvári Endre utca Hédervár: Rózsa Ferenc utca Károlyháza: Úttörő utca Mosonmagyaróvár: Gorkij utca Püski: Felszabadulás utca Rábapatona: Rózsa Ferenc utca Rajka: Mező Imre utca – Ságvári utca Sopron: Kisdobos utca – Úttörő utca – Ferenczy János utca Sopronhorpács: Felszabadulás tér – Ságvári Endre utca Szerecseny: Úttörő utca Szil: Rózsa Ferenc utca
Balmazújváros: Szabó Ervin utca Debrecen: Erdei Ferenc utca – Gorkij utca – Károlyi Mihály utca – Kisdobos utca Esztár: Felszabadulás utca – Kun Béla utca Hajdúdorog: Marx Károly utca Hajdúszoboszló: Gorkij utca Hajdúszovát: Károlyi Mihály utca Hortobágy: Erdei Ferenc utca Létavértes: Népbolt utca Monostorpályi: Landler tér Marx Károly utca Nádudvar: Antal János utca – Bán Tibor utca – Lőwy Sándor utca – Marx Károly utca – Schönherz Zoltán utca Nagyhegyes: Micsurin utca Polgár: Ságvári utca Téglás: Úttörő utca Felszabadulás utca Tépe: Felszabadulás utca Tiszacsege: Tóth Ferenc utca
Balaton: Marx Károly utca Bélapátfalva: Marx Károly utca Csány: Úttörő út – Felszabadulás út Demjén: Rózsa Ferenc út Dormánd: Úttörő út Ecséd: Marx Károly utca Eger: Károlyi Mihály utca Egerbakta: Felszabadulás utca Erdőtelek: Úttörő utca Feldebrő: Rózsa Ferenc út Füzesabony: Úttörő út – Felszabadulás út Gyöngyöshalász: Sallai Imre út Hatvan: Gorkij utca – Tanács utca új név: Nagy Lajos király utca – Úttörő utca új név: Híd utca Heves: Károlyi Mihály utca – Rózsa Ferenc út Kápolna: Károlyi Mihály utca Lőrinci: Kállai Éva utca Mátraszentimre: Darvas József utca Mezőszemere: Somogyi Béla út Poroszló: Tanács utca – Felszabadulás utca – Úttörő utca Szentdomonkos: Ságvári Endre utca Szűcsi: Marx Károly utca Tarnaörs: Ságvári Endre út Tarnazsadány: Hámán Kató utca – Marx Károly út – Ságvári Endre út – Vorosilov tér Verpelét: Károlyi Mihály utca – Mező Imre út – Micsurin út – Ságvári Endre út – Sallai Imre út
Fegyvernek: Asztalos Ferenc út – Brigád út – Engels út – Frankel Leó út – Háy Mihály út – Marx Károly út Jászberény: Frankel Leó utca Jászjákóhalma: Hámán Kató utca Jásztelek: Beloiannisz út Kenderes: Bán Tibor út Kőtelek: Hámán Kató utca Kunszentmárton: Károlyi Mihály utca Martfű: Martos Flóra utca – Tisza Antal út Mezőtúr: Frankel Leó utca Pusztamonostor: Beloiannisz utca Szajol: Erdei Ferenc út – Marx Károly út Szelevény: Somogyi Béla út – Rózsa Ferenc út Szolnok: Tanács utca Tiszabő: Micsurin utca – Néphadsereg út Tiszagyenda: Marx Károly út Tiszavárkony: Somogyi Béla út Törökszentmiklós: Csikós József utca – Somogyi Béla utca Zagyvarékas: Fekete Lajos út
Annavölgy: Népbolt sor Császár: Sallai utca Dorog: Gorkij utca – Úttörő utca Esztergom: Révész Béla utca Kisbér: Dobi István utca Környe: Beloiannisz utca Lábatlan: Somogyi Béla utca Leányvár: Beloiannisz utca Nyergesújfalu: Frankel Leó utca Beloiannisz utca Oroszlány: Asztalos János utca – Fürst Sándor utca – Ifjúmunkás utca – Landler Jenő utca – Rosenberg utca – Sallai Imre utca – Kubicza Mihály utca – Szeptember 6. utca – Lengyel József utca – Népekbarátsága utca – Mészáros Lajos utca – Gönczi Ferenc utca – Takács Imre utca – Munkásőr lőtér Piliscsév: Jurkovics Béla utca Tardos: Fekete Lajos utca Tát: Gorkij fasor Tata: Somogyi Béla utca – Frankel Leó utca – Tárkányi Lajos utca Tatabánya: Zója utca – Élmunkás sor – Károlyi Mihály utca – Majakovszkij utca – Gorkij utca – Javorek Pál utca – Mannhercz Antal utca – Nedermann utca – Petőfalvi utca – Skrován Imre utca Tokodaltáró: Somogyi Béla utca Úny: Beloiannisz utca Vértesszőlős: Valusek Dezső utca
Egyházasgerge: Felszabadulás út Erdőkürt: Tanács utca Etes: Révai József út – Felszabadulás út – Rózsa Ferenc út Héhalom: Ságvári Endre utca – Úttörő utca Kazár: Hámán Kató utca – Tanács utca Őrhalom: Ságvári Endre út Salgótarján: Lőwy Sándor utca – Madzsar József utca – Szabó Ervin út – Tanács út – Zalka Máté út – Frankel Leó út – Somogyi-Bacsó út
Abony: Somogyi Béla utca Albertirsa: Somogyi Béla utca Alsónémedi: Somogyi Béla utca Apaj: Latinka Sándor utca Csömör: Gorkij fasor Dabas: Dinnyés Lajos utca Dunaharaszti: Károlyi Mihály utca Dunakeszi: Kisdobos utca – Szabó Ervin utca Ecser: Steinmetz Kapitány utca Felsőpakony: Szabó Ervin utca Galgahévíz: Úttörő utca Göd: Szabó Ervin utca Gyál: Károlyi Mihály utca – Szabó Ervin utca Halásztelek: Csatár György utca – Somogyi Béla utca Inárcs: Március 21. utca Kiskunlacháza: Erdei Ferenc utca Kismaros: Asztalos János utca – Erdei Ferenc utca Mende: Somogyi Béla utca Mogyoród: Somogyi Béla utca Monor: Szabó Ervin utca Nagykőrös: Kovács Sándor utca – Szabó Ervin utca Ócsa: Somogyi Béla utca Páty: Somogyi Béla út Perőcsény: Felszabadulás tér Pilisszántó: Úttörő köz – -Felszabadulás utca Pilisszentiván: Ságvári utca – Ságvári telep Rácalmás: Somogyi Béla utca Ráckeve: Mesterházi Lajos tér Szentendre: Szűcs József utca Szentmártonkáta: Somogyi Béla út Szigethalom: Vosztok utca Sződliget: Somogyi Bacsó Béla utca Tésa: Felszabadulás utca Törökbálint: Károlyi Mihály utca Valkó: Rózsa Ferenc utca Zsámbék: Somogyi Béla utca
Andocs: Rózsa Ferenc utca Balatonfenyves: Kisdobos utca – Martos Flóra utca – Úttörő utca Balatonföldvár: Somogyi Béla utca Balatonszemes: Rajk László utca Balatonvilágos: Erdei Ferenc utca Barcs: Somogyi Béla utca – Somogyi Béla köz Kaposfő: Ságvári utca Kaposvár: Frankel Leó utca – Gábor Andor tér – Erdei Ferenc utca Marcali: Gorkij utca Nagyatád: Somogyi Béla utca Őrtilos: Latinka utca Rinyaújnép: Gábor Andor utca Siófok: Kunfi Zsigmond utca – Landler Jenő utca – Ortutay Gyula utca – Tanács köz – Szeptember 6. tér – Erdei Ferenc utca Táska: Tanács tér Újvárfalva: Latinka telep Vése: Latinka utca
Apagy: Vöröszászló utca – Felszabadulás utca Balkány: Felszabadulás telep Bőcs: Ságvári köz Fábiánháza: Micsurin utca Gávavencsellő: Gorkij utca Ibrány: Károlyi Mihály utca Kemecse: Fürst Sándor utca – Mező Imre utca – Partizán utca – Schönherz Zoltán utca – Dimitrov utca – Ságvári Endre utca – Hevesi Gyula utca – Vörös október utca Kérsemjén: Úttörő utca Kisvárda: Császy László utca Komoró: Úttörő utca Kótaj: Hármán Kató utca – Rózsa Ferenc utca – Rózsa Ferenc köz Mátészalka: Somogyi Béla utca Nagyhalász: Zalka Máté utca Nagykálló: Kállai Éva út Nyírbéltek: Rózsa Ferenc utca Nyírbogát: Mező Imre utca – Rózsa Ferenc utca Nyírcsaholy: Zalka Máté utca Nyírcsászári: Ságvári Endre út Nyíregyháza: Kisdobos utca – Kiss Lajos utca Nyíribrony: Felszabadulás utca Ópályi: Ságvári Endre utca – Ságvári köz Őr: Brigád utca Penészlek: Tanács utca – Tanács köz Pusztadobos: Ságvári Endre út Sényő: Vörös Csillag utca Szabolcsveresmart: Micsurin utca – Úttörő út Szakoly: Felszabadulás utca Tiszadob: Ságvári utca – Sallai utca – Zalka utca Tiszaszalka: Tanácsköztársaság utca Tiszatelek: Fürst Sándor utca – Tanács utca Tiszavasvári: Kunfi Zsigmond utca – Frankel Leó utca – Schönherz Zoltán utca – Garami Ernő utca – Március 21. utca Záhony: Vágó Béla utca
Bátaszék: Somogyi Béla utca Fadd: Tanács utca Felsőnyék: Marx körút Tamási: Károlyi Mihály utca Tolna: Komját Aladár utca
Boba: Rózsa Ferenc utca Bucsu: Úttörő utca Bük: Marx utca Celldömölk: Április 4. utca – Buza János utca – Hámán Kató utca – Heiner Kálmán utca – Kisdobos utca – Marx Károly utca – Riczinger utca – Úttörő utca – Zalka Máté utca Egervölgy: Hámán Kató utca – Rózsa Ferenc utca Felsőcsatár: Néphadsereg utca Gyöngyösfalu: Tanács utca Halastó: Somogyi Béla utca Horvátzsidány: Tanács utca Ják: Felszabadulás utca Kemenesszentmárton: Úttörő utca Kőszeg: Károlyi Mihály utca Lukácsháza: Tanács utca Mesteri: Vörös október sétány Sótony: Hámán Kató utca Szentgotthárd: Kilián utca – Rózsa Ferenc utca – Sallai Imre utca Szombathely: Szabó Ervin utca – Brigád utca – Élmunkás utca – Engels Frigyes utca Tapolca: Szabó Ervin utca Vasszilvágy: Úttörő utca Vönöck: Schönherz utca – Ságvári Endre utca – Rózsa Ferenc
Ajka: Élmunkás telep – Frankel Leó utca – Fürst Sándor utca – Hámán Kató utca – Lőwy Sándor utca – Martos Flóra utca – Partizán utca – Ságvári Endre utca – Somogyi Béla utca – Úttörő utca – Úttörő tér – Marx Károly utca – Kállai Éva utca Alsóörs: Gagarin utca – Marx Károly utca Balatonalmádi: Komját Aladár köz Balatonkenese: Úttörő utca Devecser: Somogyi Béla utca Nagyesztergár: Erdei Ferenc utca Nemesgörzsöny: Rózsa Ferenc utca Nemesszalók: Sallai utca Papkeszi: Kállai Éva utca Sümeg: Szeptember 6. utca Szentgál: Somogyi Béla utca Taliándörögd: Somogyi Béla utca Tapolca: Szabó Ervin utca Ugod: Rózsa Ferenc utca Várpalota: Marx utca
Baktüttös: Tanácsköz utca Cserszegtomaj: Gagarin utca Galambok: Somogyi Béla út Gyenesdiás: Tanácsház utca Iklódbördőce: Rózsa Ferenc utca Keszthely: Gagarin utca Pacsa: Gagarin utca
© 2021 antikommunizmus.hu
Magyar Patrióták Közössége
Tárhelyszolgáltató: Dotroll Kft.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |